Bemutatkozás
Indiai utam indított el a megismerés és a tudás keresésének új útjaira immár több mint húsz éve.
A spiritualitás, az önismeret, a szellemi kibontakozás és megvalósítás lehetőségei felé.
Számos vallással és rendszerrel, módszerrel megismerkedtem, melyeket sokszor párhuzamosan tanulmányoztam, míg végül megértettem, hogy milyen céllal is létezem és felvállaltam küldtetésem és önmagam.
Könyvet szerkesztettem a meditációról, a mentális tudásról és a kreativitásról.
Elkezdtem tanítványokat fogadni, egyénekkel és csoportokkal foglalkozni.
Nemrégiben pedig saját szellemi iskolát alapítottam.
Az indiai tanítóktól a spiritualitást, a szellemiséget, a csoda mindennapos mivoltát, a sokféleség elfogadását és a belső út lényegét tanultam meg.
A mentális tanítóktól a kozmikus léptékű tudást, az etikát, a nyitottságot, a kreativitást, az önállóságot, az érzékelést, a gyógyítást és hatás gyakorlást tanultam meg.
A szúfiktól az alázatot és a tiszteletet, az elragadtatást, az egységet, a szépséget, a szeretetet, az intenzitást és a csendet is tanultam, és még tanulom továbbra is.
Sámáni tanítómtól a misztikus beavatás és a szertartások művészetét sajátítottam el, a radikális őszinteség és felelősségvállalás fontosságát, a növényekkel és kristályokkal való együttműködésben rejlő fantasztikus lehetőségeket, a spiritizmust, a mitikus és mágikus látásmódot, a szellemi segítőkkel való közvetlen kapcsolódást, a medicinákkal való szellemi szövetség jelentőségét és az erő birtokbavételét.
Mindezt és sok minden mást is összegzek a tanítói és segítői munkámban.
Képviselem a szabadságot, a tudatosságot, a felelősséget, és a kapcsolódás szépségét.
Hiszek az emberben és a változás lehetőségén.
Mentális önismereti konzultáció
Az ember összetett, érzékeny rendszer.
Nehézségei is eképpen jelentkeznek: szerteágazóan.
Az érzelmek, az érzetek, a testi tünetek, az élethelyzetek, a kapcsolati rendszer, a világnézet és az önkép teljesen összefügghetnek.
Sok esetben rejtélyes, elnyomott, elfojtott vagy fel nem ismert okok munkálnak a háttérben.
Az önfeltárás folyamatában hatalmas segítséget jelent, ha van külső szemlélő, aki képes a jelenségekre saját akadályaink korlátai nélkül rálátni.
A feloldásban pedig az az egyik legtámogatóbb, ha belülről, teljes ráhangolódással egy valódi mindenre kiterjedő együttérzést kapunk.
E kettő kombinációja sokszorosan segítő és nagyon hatékony, főleg, ha nem pusztán a megfejtés és az átérzés, hanem a ráhatás képessége is társul mindehhez.
Én ezt tudom nyújtani egy biztonságos, őszinte kommunikációs térben.
Az igazi ok-okozatok felismerésével a feltárt problémák gyógyulása elindulhat.
A közvetlen és intenzív belső munkát is elvégezhetjük együtt.
Ez a sámáni munkában vagy a energiagyógyászatban csúcsosodhat ki, ha ez a kölcsönös döntés.
Az oldódás, felszabadulás nyomán lehetőség nyílik számos dologra még. Lehetséges tehát a fejlődés és a tanulás is. A közös út messzebbre is vezethet, mint pusztán a stabilabb, szabadabb, kiegyensúlyozottabb létezés felé.
Részvételi díj: 30.000 Ft/120 perc
Sámáni munka egyéni kezelés
Az egyéni szertartások keretében személyre szabottan tudunk dolgozni egy klienssel több órán át.
Ennek során alkalmazzuk a mentális tudati önvizsgálat folyamatát és a sámáni erők, energetikai és szellemi gyógyítási lehetőségek széles spektrumát.
Mivel feleségemmel, Pethes Zsuzsival együtt tartjuk a teret, így a férfi és női segítő minőség együttes jelenlétével támogatjuk a folyamatot.
Ezen a módon erős és kiegyensúlyozott tudati teret, energiát tudunk létrehozni és fenntartani.
A sámáni erőkkel való munkában a konzultáció során a korábban már feltérképezett vagy a szertartás alatt feltáruló lelki terhek, hiányok, sérülések, torzulások oldása, megszüntetése zajlik és az erő, a felelősség, az inspiráció és felismerések birtokbavétele.
Minden jelenlévő képességei, ereje, tehetsége, és az általuk képviselt és hozzájuk kapcsolódó segítő energiák, szellemi támogatás mind összeadódik, megsokszorozódik.
Ez a változás hatalmas lehetőségét adja az őszinte elszánás és bizalom esetén.
Egy rendezett, integrált tudatállapotba való visszavezetéssel zárjuk a folyamatot, melyet a kliens saját önmunkája és tapasztalati útja követ a szertartás nyomán.
Részvételi díj: 30-40.000 Ft/180 perc
Csoportos sámáni szertartások
Ezekben a transzformatív sámáni folyamatokban létrehozunk közösen egy védett, inspirált, erővel áthatott teret.
A folyamatok végig viteléhez birtokba kell vennünk saját erőnket, felelősséget kell vállalnunk önmagunkért, bátorságot kell merítenünk a közös energiából, ihletet a szellemi támogatásból.
A kakaó vagy rapé szertartás keretében szövetséget kötünk a gyógyító növények szellemével, melyek a maguk anyai, illetve apai minőségeivel elősegítik áttöréseinket, támogatnak és tanítanak minket, ha megtanuljuk velük az együttműködést.
Más, nem növényekhez kötődő, tehát pusztán szellemi medicinákkal, erőkkel, szimbólumokkal is dolgozunk.
Szertartásvezetőként azt vallom, hogy nekem az erőt, a tudást, a szellemi segítők támogatását, a védelmet, a biztonságos teret kell fenntartanom.
A medicinákkal való kapcsolódást kapuk nyitásával és áldással segítenem.
A szándék megfogalmazásában és képviseletében tanácsot nyújtok.
Nagy a felelősségem, mert a jelenlévők folyamatai, energiái, képességei egymással spontán összefüggésbe kerülnek, hatnak egymásra.
Fontos, hogy mindenki maga felel a folyamatáért, de szükség esetén vezetőként, segítőként közvetlenül is támogathatom az egyéneket.
Így tovább lendülhetnek a következő szakaszba a változásban, felismerésben, megtapasztalásban, megtisztulásban.
A szertartás végeztével közösen dolgozzuk fel a csoporttal a megéléseket és visszahelyezkedünk az egyéni fókuszú normál tudatállapotba.
A fejlődés és integráció folyamata folytatódik az egyéni tapasztalások és megvalósítás során a mindennapokban.
A csoportos szertartások tere nagyon érzékeny, és összetett minőség.
Éppen ezért a részvétel feltétele az, hogy legyen már aktív egyéni önismereti munkában személyes kapcsolódás velem, mint szertartásvezetővel.
Ez elsősorban személyes mentális konzultációt, egyéni sámáni szertartáson való korábbi részvételt jelent.
Alternatíva lehet közös szertartási tapasztalat, általam vezetett elvonuláson szerzett spirituális tapasztalat, illetve a Tórusz Mentális Akadémia tagság.
Részvételi díj: 30.000 Ft/min. 6 óra
Szúfi spirituális gyakorlás
A szúfi dzikr gyakorlás arab imák („mantrák”), légzésgyakorlatok, mozdulatok közös ismétlését jelenti a végső valósággal való belső egyesülés szándékával és a spirituális vágyódás elragadtatásával.
Eredményük a szeretet, a béke, a megnyugvás, a megtisztulás megtapasztalása.
Általában kéthetente találkozunk benséges hangulatban, szűk létszámmal, hogy átéljük ezt a közösségi spirituális megtapasztalást.
A formátum belső irányultságú, intenzív, szertartásos.
A keret befogadó, vallási kötöttségektől mentes és nők és férfiak számára egyaránt nyitott.
A részvétel feltétele csakis a tiszta és komoly szándék, az alkohol és szermentes állapot, a tolerancia és a tisztelet.
Hozz magaddal egy szál rózsát az oltárra, ha megteheted.
A rózsa a meditáció és spirituális gyakorlás szimbóluma a szúfik között.
A péntek esti dzikr (emlékezés) alkalmakon kívül időnként gyakorlónapokat és elvonulásokat is tartunk a nyitott és elszánt keresők számára.
Dzikr részvételi díj: 5-8.000Ft közötti adomány
Szúfi gyakorlónap részvételi díj: 25.000Ft/6 óra
Tórusz Mentális Akadémia
A Tórusz Mentális Akadémia egy független, önálló szellemi iskola, amely a mentális tudást adja át.
Az inspirációhoz, a tudáshoz, a különböző tudatállapotokhoz való korlátmentes hozzáférés elsajátítását gyakoroljuk, és annak felelős, etikus alkalmazását hónapról hónapra.
A készségek és minőségek, amelyeket keresünk és megvalósítunk: a lényeglátás, a radikális őszinteség, a mély beleérző képesség, a tisztelet, a bátorság, a stabilitás, a belső bizonyosság, a nyitottság, kreativitás, az önállóság és a közösségi működés.
Az iskola sajátossága, hogy kezdő és haladó útonjárókat egyszerre indít el egy közös úton a következő szintjük elérése felé.
Így nagyon sok nézőpont és folyamat találkozik és kerül kölcsönhatásba a tanulás során.
Tanítóknak, gyógyítóknak, segítőknek, alkotóknak, vezetőknek és önismereti úton járóknak lett megalkotva.
Mindenki tananyagként és támpontként szolgál egymás számára, mert képviselheti a saját tudását és magasabb szintre emelheti azt.
Nem csoportterápiáról van szó, hanem a gyakorlati tudás megszerzésének sajátos útjáról, bár az önismereti előrelépés ennek során elkerülhetetlen.
Ami még különleges, az az, hogy a tanító mindvégig nyílt lapokkal játszik: folyamatosan belülről engedi átélni és kívülről megvizsgálni ugyanazokat a hatásokat, és az azok mögött álló egyszerű és összetett megfontolásokat.
Így a gyakorlatban vezet be a tudati képességek alkalmazásának lenyűgöző világába, vagy annak újabb tartományába.
Részvételi díj: 30.000 Ft/nap; minden más alkalom az adott hónapban 15.000 Ft (csak tagoknak)
Elérhetőségek
Kozma Dániel
Telefonszám: +36/30-543-1000
E-mail: dkozma@gmail.com